RSS csatorna

Annyira

Annyira kerestem valakit mindig is, aki majd olyanná tesz, amilyen álmaimban, vagy a legjobb pillanataimban vagyok.
Biztosan ismertek olyan embereket, akikkel mikor együtt vagytok habkönnyen repül az idő és az embernek könnyű önmagának lenni, mert a másikkal egyszerűen annyira klappol valamiért, hogy bár ezen akkor nem gondolkozol, de te vagy a világon az egyik legszebb, legkedvesebb, legokosabb és legviccesebb társaság. ÉS minden pillanat, minden mondat a vegytiszta boldogság és önmagadról való megfeledkezés.
Mert valahogy ez a boldogság, mikor nem kívülről nézed magad, de még belülről sem, és nem analizálod a másikat sem, csak megéled boldogan a pillanatot, hiszen tudod, hogy a másik elfogad és szeret úgy, ahogy vagy és ez kölcsönös, de akkor nem csak felé, hanem saját magad felé is. És olyankor nem nézed magad belülről sem, mert nem te számítasz és nem ő, hanem az élet.
Szerencsére sokszor volt ebben részem, de azt hiszem legtöbbet és a családom körében és a legeslegtöbbet apával és a barátnőimmel, meg a húgaimmal. De a legeslegtöbbet mégis apával. Talán mert vele ismerjük egymást, egymás humorát, világlátását a legjobban és a szeretet is itt az egyik legnagyobb. Persze, egy apa-lánya kapcsolat semmi mással nem összehasonlítható.
De most itt vagyok egyedül, már több mint három hete azt hiszem (egy nappal több) és bármennyire hihetetlen is ez számomra is, itt nincsen a világon senki, aki őszintén, érdek nélkül szeretne, vagy hiányozna neki a társaságom, vagy hasonló lenne a humorunk, vagy a világnézetünk.
És én megpróbáltam a többiekhez igazítani magam, ahogy mindig, minden közösségben megpróbálom valamennyire-de nem sikerült, ahogyan úgy igazán soha sehol nem sikerül, ahol nem érzem a többiek részéről a száz százalékos szeretet és elfogadást. Sőt, arra kezdek rájönni, hogy én mindig olyannak látom magam, amilyennek az lát, akivel vagyok. Ez valamilyen szinten normális jelenség természetesen, ráadásul még kölcsönös folyamat is, tehát nyilván hat rám amilyennek más tükrében érzem magam-rá viszont hat, ha így is kezdek viselkedni.
Lényeg, hogy nagyon régen keresek valakit, és azt gondoltam, hogy az a cél, hogy ezt a valakit megtaláljam és igazam is volt, csak ez a cél nem az a fiú-aki ugyan el fog jönni majd-hanem én vagyok.
Mert én ettől a fiútól mindig is azt vártam, hogy elhozza azt a felszabadult, boldog, céltudatos, tudatos önmagam, akit eddig mindig csak a különleges személyek mellett tudtam megélni és erre az önmagamra vágytam annyira-és nem a fiúra.
Márpedig ezt az önmagamat nem tehetem függővé senkitől, hiszen én teljesen magamtól tudok okos, szellemes, felszabadult és akármilyen lenni, amilyen csak akarok, de kell is lennem, hiszen ugye ezek a szegény fiúk honnan tudnák, mekkora fun velem az élet, ha tőlük várom el, hogy kihozzák belőlem azt az Annát, akivel fun az élet?
Amúgy szédületes, hogy az ember meghallgat hatalmas bölcsességeket, amiket mindenki mondogat, de nem jut be neki, csak 800kmre az otthonától. Szóval, hogy így én erre még ebből a nézőpontból tulajdonképpen bevallom nem gondoltam, vagy ha gondoltam is, sosem hittem el, vagy láttam át.

Holstee-Manifesto-Poster_1_large

Ez például évek óta kint van a szobámban. És nem esett le, hogy miért is nem szabad azt a valakit keresni. És miért kell helyette a dolgokat csinálni amit szeretsz. Most meg olyan nyilvánvalónak tűnik.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: