RSS csatorna

Hatalmat

adni egy kézbe, és megnyeretni vele a versenyt, azzal, aki azon soha el nem indult.

Félni valakitől, aki meg soha se bántott, mert még annyira sem voltál fontos sosem, hogy észrevegye, hogy mikor elment vártad.

Boldogság, ő nem tudja mi az, csak a tükörben találja. Boldogság tőle-független álomkép, ami nem igazi soha.

Élek, még lélegzem, csak nem tudom, hová tart az út, amin téged elfeledve is végigmegyek úgy, hogy büszkék lesznek rám, csak nem tudom, miért pont a te mosolyod az az ajándék amire egy ideje a legjobban vágyom.

Én, veled, te, a lány, akit ha elfogadnál, akkor én is elfogadhatnám. Valami mérce, aminek te nekem megfelelsz.

Nézlek, és nem értem, nem tudom és nem tudom kiderül-e valaha, hogy téged hányan utasítottak vissza. Nrkrm annyira valószerűtlen, hogy megtette bárki, miközben tudom, hogy szinte csak nekem vagy olyan fontos, hogy az szinte bolondsággal ér fel.

Én vagyok, ez már jó ideje én vagyok, te pedig mint a kóbor macska, mikor megérkezel már örülni sem merek, hiszen sosem voltál még itt.

Engedlek. Mehetsz. Volt már pillanat, mikor vakon azt reméltem, egy napon itt maradsz, de te nem gondoltál arra sohasem.

Vagyok. Egy ideje valóban-egyedül, annyira amennyire nem voltam még sohasem. Ó kedves, ne ringasd magad abba a hitbe, hogy megérdemlem, hogy így legyen. Egy ideje én is látom a tükörben és érzem belül is, mi az, ami marasztalja a galambokat, akik vonakodnak elrepülni. Nem megyek velük, mert talán valami másra vágyom, de a kalitka ajtaja nyitva van.

Maradok. Ülök. Várok. Nem várlak. De fogadlak. Engedlek. Becsukom a szemem inkább, csak ne lássam, merre jársz, hogy néha már nem is látlak, hogy elsétálsz megint a kalitka előtt és néha még erre sem nézel.

Figyelsz, évek óta. Mire vagyok neked? Várok. Nem rád, magamra.

Szemed használom majd szárnyamul és elrepülök, mikor jönnél.

Engedlek.

Engednek kell. Fogva tartasz, de én már kiszabadultam.

Talán nem tudod, hogy a kapu nyitva és ki is szöktem. Várok még egy kicsit itt, a közeledben, aztán elmegyek és nem tudom észreveszed-e. Mindig tudni fogom, mikor elkezdek hiányozni neked.

Te pedig már ma tudod, hogy egy napon már nem tudsz elkapni. Azt várod, hogy a vadászat végre érdekes legyen.

Meglesz.

De soha többet nem fogok benned megbízni. Soha többet nem leszek a tiéd. És végül, mikor már valóban üldözöl, rájövök, hogy már évek óta nem téged akarlak. És megszököm és már nem is fogom érteni, mi volt az benned, amitől olyan sokáig nem tudtam szabadulni. És aztán eljön a nap és eljön az, akivel nem tartjuk többet fogva egymást. Nem emlékszem már többet a kötőfékre.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: