RSS csatorna

Her

Kérdezed, hogy mit gondolok a filmről, én meg elsőre persze nem azt akarom válaszolni, ami rögtön eszembe jutott-hogy vajon te is akkor és attól ijedtél-e meg, hogy mikor azt mondtad, találtál nekünk egy lakást, én visszakérdeztem, hogy de ugye nem csak ezt akarod tőlem?

A srác, aki két éve vallást kutat, arra jött rá, hogy nem Isten titkait kell megfejtenünk, illetve ha van titok, ha van az életnek értelme, az az, hogy éljük.

Meg azt sem akartam mondani, hogy voltam egyszer én is hang valaki fejében, és hogy ez nem a valóság, mert minden hangnak igényei lesznek előbb utóbb. És hogy azóta nem vagyok olyan, amilyen régen mindig voltam.

Meg még azt sem akartam neked elmesélni, hogy mennyire félek, hogy ez lesz a jövő, a tiéd és az enyém is, meg mindenkié, hogy nagyon keressük azt a tökéletes valakit és hogy sosem találjuk meg, talán éppen azért, mert mindannyian csak emberek vagyunk és ezt már nem tudjuk elfogadni egymásban.

Amit a legkevésbé akarok mondani az pedig azt hiszem, az, hogy rettegek tőle, hogy ti mindannyian annyira féltek, hogy valami komolyra fordul és akkor majd valóban, mindkettőnknek jelent valamit. Tudod, a plátói dolgok mindig egyszerűek és úgy is olyan könnyű, mikor a másik szeret csak, mindkét esetben szabad vagy, egyik sem veszélyes, de ha jelentenél nekem valamit tényleg, és én is neked, akkor már nem tehetnéd mindig pont azt, amit szeretnél-és tőlem is függene kicsit minden. És tőled is függnének a dolgok.

Nem akarom elmondani neked, ahogyan futunk a friss hóban, és nem találsz el, aztán mégis és hogy leveszed a sálad és feladod a hóemberre, és a csókolózást sem, ott, titokban a lakótelep alatt a hóban. Meg mikor vársz rám az egyetem előtt meglepetésből, én meg annyira megörülök neked, mikor jövök ki és te csak ott állsz és mosolyogsz. Meg ahogy adsz egy puszit a fejem búbjára, mikor szomorú vagyok, vagy mikor ott ülünk hajnalig abban a rémes kis kocsmában, azokkal a nagymamás, régi bútorokkal, de annyira nevetünk, hogy már könnyes a szemünk és ott legalább meleg van és nem néz senki ránk akkor sem, mikor megölelsz és kiderül, hogy még annyi mindent nem mondtam el, de most már szívesen hallgatlak. Aztán van még a forró tea, mikor hazaérsz, és átfagytál, és fáradt vagy, én meg a kezedbe nyomom és megölellek, és kivételesen én vagyok az erősebb és a nagyobb és te csak megnyugszol és elalszol én meg meg sem mozdulok, csak figyelem, ahogy lassan együtt kezdünk lélegezni.

Látom az anyukádat, akit már az első pillanatban annyira szeretek, meg ahogy a kishúgoddal rögtön cimbik leszünk, és aztán majd megsértődök, és kifejezetten morcos leszek reggel, de csak amíg ki nem dugod a nyelved, hogy rám öltsd és megmutasd, hogy megint mennyire hisztis vagyok és akkor elnevetem magam, és feltekerem a zeném, arra már nem emlékszem, az neked tetszik-e, csak valahogy az az érzés van meg, mikor úgy vagy a világban, hogy tudod, hogy mindig ott vagyok valahol neked meg ahogyan nevetünk együtt és olyan bolondos meg mókás dolgokat csinálunk, amiket a drogosok szoktak, mert nekem elárulta a fiú, hogy a szerelem is egyfajta drog, de ezt talán még nem tudod…illetve talán te mindent tudsz.

Látod, micsoda lányos balgaságokat tudok, és megígérném, hogy semmit nem vennék komolyan, de ahogyan az ember 4 óra után őszintén ölel és csókol, úgy elhihetnéd, hogy a pillanatok nem szólnak örökre, és mindig van kijárat, de mégis ostobaság attól ennyire félni, amit ennyire keresel. Én pedig hogyan legyek önmagam és annak ellentéte is?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: